Újdonságok
érdekességek
ÚNIÓS TÁMOGATÁSSAL FEJLESZTETTE A PILISVÖRÖSVÁRI TELEPHELYÉT A TOI-TOI KFT

A TOI-TOI Kommunális szolgáltató Kft telephelyének fejlesztésére 45 millió forint támogatást kapott.

Cégünk, a Toi-Toi Kommunális Szolgáltató Kft, a hazai mobil-Wc szolgáltatások területének legrégebbi és legnagyobb szereplője. Fő profilunk a magyarországi és környező országokban rendezett szabadtéri fesztiválok, kis- és nagyrendezvények, sportesemények, építkezések higiéniai infrastruktúrájáénak biztosítása.

A Toi-Toi Kft egy komplex ingatlanfejlesztési beruházást hajtott végre a fióktelepéül szolgáló Pilisvörösvár, Szent László u. 13. szám alatti ingatlanon, melynek megvalósításához a Széchenyi 2020 program keretében támogatást nyert. A 45 millió forint európai uniós támogatás segítségével megvalósított projekt keretében egy meglévő épület felső szintjének átalakítására (magas igényeket kielégíteni képes irodává alakítására) került sor, valamint kiépítésre került egy gyengeáramú hálózat és egy speciális biztonságtechnikai rendszer. A projekt keretében beszerzésre került 8 db mobil-WC kiszolgáló eszköz is.

A teljes sajtóközlemény megtekintéséhez kattintson ide!

TOI PARTY

Minden, amire szüksége lehet egy rendezvényen!

A megtekintéshez kattintson ide!

TOIVIP WC-UTÁNFUTÓ

Próbálja ki Magyarországon egyedülálló, exkluzív, új szolgáltatásunkat, a TOI TOIVIP WC-utánfutót!

A megtekintéshez kattintson ide!

TOI PÁRAKAPU

Ezúton ajánljuk Önöknek új termékünket, a "párakaput", amely rendezvényeken, fesztiválokon, termékbemutatókon segít a forró nyári napok leküzdésében...

A megtekintéshez kattintson ide!

Leülnek tőle - Komfortvécék Japánban

A japánok kínosan ügyelnek a higiéniára, és rajonganak a technikáért. E két tulajdonság sajátos módon találkozik a high-tech toalettrendszerek kifejlesztésében.

Fűthető ülés, mozgásérzékelős nyitás, szabályozható hőmérsékletű alsó mosás. Ezek a japán technikai megoldások nem valamelyik új autót teszik komfortossá, hanem a mellékhelyiségekben csodálkozhat rájuk a külföldi. Igaz, az ülőkébe szerelt apró bidé a magyarországi kínálatból sem hiányzik, de a toalettek automatizálása és komfortosítása sehol másutt nem terjedt el a Japánban tapasztalható mértékben. A szigetország háztartásainak 68 százalékában van villamosított angol vécé - írja a Washington Post -, és ez már komoly energiatakarékossági kérdéseket vet föl. A langyosított ülőkék és az alsómosó vizet melegítő tartályok immár a háztartások áramfogyasztásának 4 százalékáért felelősek, több energiát emésztenek föl, mint a mosogató- vagy a szárítógépek.

A japánok toaletthasználati szokásairól gyűjt tehát újabban adatokat a japán energiatakarékossági hivatal - a statisztikák meg is tekinthetőek a honlapján -, a gyárakat pedig arra szorítja, hogy más háztartási berendezésekhez hasonlóan a komfortülőkék energiafogyasztását is csökkentsék. Van, aki ezt már meg is tette. A full extrás szaniteráruk havi áramfogyasztását egy évtized alatt majdnem 5 dollárról alig több mint két és fél dollárnak megfelelő összegre csökkentette a legnagyobb gyártó, a Toto cég, amely az 1980-as években vezette be a mindentudó ülőkéket - a mosdás és a toalett összevonásával Washlet márkanéven, ami hamarosan a termék általánosan ismert nevévé vált.

Mint oly sok más műszaki sikerterméket, a felhasználóbarát ülőkét sem a japánok találták fel, csak éppen ők vitték sikerre. Az akkoriban inkább orvosi segédeszköznek számító szerkezeteket az 1970-es években kórházakba és idősek otthonaiba importálták az Egyesült Államokból, de Japánban rájöttek, hogy a testet-lelket melengető lelemény szélesebb érdeklődésre tarthat számot. A langyosított ülőke nem is fölösleges luxus, hiszen a többnyire kontinentális éghajlatú szigetországban sok helyen még manapság sem fűtik a mellékhelyiségeket. Egyébként is, az intelligens klozet a japánok egyszerre két általános vágyát elégíti ki: mindent megtesznek a tisztaságért, és imádják a technikai kütyüket.

Ma már szinte természetes a beépített bidénél a meleg levegős szárítás, de nem ritkaság a mozgásérzékelő sem, amely a vécétető nyitását és csapkodásmentes csukását szabályozza. Emellett a vécék akár zenélnek, világítanak, fertőtlenítenek is. Nem tudni, hol a határ: akad berendezés, amely vizeletmintát is gyűjt, és méri a vércukrot. Mások tárolják a memóriájukban a családtagok szokásait, és csak a használat várható óráiban melegítik elő az ülőkét és a mosdóvizet. Nem utolsósorban a kíváncsi, ám a magánlakásokban a gombok japán feliratát elolvasni nem tudó külföldi vendégek megtréfálását elkerülendő elterjedtek az olyan automata kapcsolók is, amelyek nem engedik fölspriccelni, de legalábbis idejében leállítják a vizet, ha senki sem ül a bidé fölött.

A luxusmodellek átszámítva akár 4 ezer dollárba is belekerülnek, ami egyúttal magyarázat arra is, hogy - a Walkmantől, a PlayStationtől vagy a Corollától eltérően - a Washlet miért terjed oly nehezen Európában és Amerikában, ahol nem szokás ekkora összegeket költeni félreeső helyekre. Igaz, szempont lehet az is, hogy sok országban biztonsági előírások korlátozzák az áram bevezetését a vizes helyiségekbe. A Toto mindentudó ülőkéinek csak 5 százaléka kel el külföldön. Európában is rétegterméknek számít a svájci Geberit cég zuhanyvécé néven, Balena márkával reklámozott terméke. Lehet, hogy kulturális különbségek is szerepet játszanak e sikertelenségben. Ken Gehrt amerikai marketingprofesszor egy nyilatkozata szerint az amerikaiak semmi nyirkosat nem tűrnek az alfelükön, az ottani piacon még a nedvesített toalettpapír is megbukott. Japánban viszont 100 dollárnyi jenért a Toto hordozható Washletet is árul, amelyet otthon előre fel kell tölteni meleg vízzel, és útközben bármikor használható.

Tokióból távozva, a Narita repülőtéren további hasznos berendezésre bukkanhat az utazó. A kisgyerekkel egyedül repülő férfiak és nők kedvéért biztonságos bébiülőke található egyre több vécéfülkében - ezeket, mint a HVG kérdésére a repülőtér műszaki illetékesei közölték, 2006-ban kezdték fölszerelni. Ha elkészülnek a felújítással, akkor mindegyik mellékhelyiség legalább egy kabinjában lesz majd bébiülőke - hogy melyikben, azt az ajtón piktogram jelzi. Féltől két és fél éves korig alkalmas a magas szék, amelybe a szülő biztonságosan bekapcsolhatja a csemetét, majd mindketten békésen ülhetnek, nagyjából egymással szemben. Hasonló ülés van a mosdók mellett is, elvégre a gyereket kézmosás közben sem lehet ölbe venni.

BEDŐ IVÁN / TOKIÓ
Forrás: Népszabadság, 2008. augusztus 06. - 24.o.

Kis- és nagydolgok, csúcstechnikával

Japán high-tech WC

Szoktuk emlegetni: már a régi rómaiak is... Pedig nem is ők voltak az elsők anyagcsere-végtermékeink eltávolítása műszaki megoldásainak fejlesztésében. Régészek i. e. 2350-ből származó ülőtoaletteket tártak fel az egykori Mezopotámia egyik palotájában. Századokkal később a görög Hérodotosz számolt be i. e. 480 körül arról, hogy Egyiptomban a lakosok nem kinn a szabadban, hanem a házukon belül intézik "ügyeiket". Az ókori Rómában pedig társas összejövetelek, magas filozófiai viták színhelyéül szolgáltak a folyóvízzel átáramoltatott, díszes berendezésű, 20-25 ülőhelyet tartalmazó közös megkönnyítőhelyek.

Napjainkban azonban már tudományos eszközökkel, számítógépes szimulációkkal elemzik, modern berendezésű laboratóriumokban vizsgálják a szaniter berendezések leghatékonyabb, legtisztább, lehetőleg környezetkímélő működését, éppúgy, mint azt a rendkívül fontos logisztikai problémát, hogy hogyan oldható meg hatalmas tömegek szükségleteinek ellátása nagy rendezvényeken, ünnepségeken. A németek például már most komoly logisztikai és műszaki megoldásokat terveznek ez ügyben a futball-világbajnokság idejére.

A látszólag kényes, valójában életfontosságú téma jelentőségét mutatja, hogy hatóságilag is szabályozzák a vécéberendezések műszaki előírásait. A 997. számú európai szabvány nem kevesebb, mint 45 oldalon részletezi a tesztek előírásait. Jól felszerelt laboratóriumok és elmés technikai megoldások segítik a maximális hatékonyságot és a biztonság betartását. A laborban például a valóságossal azonos konzisztenciájú, méretű és fajsúlyú művégtermékkel vizsgálják, mennyi víz kell a leöblítéshez. Már az első öblítéskor legalább öt métert kell megtennie a szilárd anyagnak a lefolyócsövön. Természetesen a csésze megtisztulását és a lerakódásokat is ellenőrzik. Némileg humorosan hangzik, hogy erre a legalkalmasabbnak a szilvalekvárt találták a szakemberek a "féknyomok" ellenőrzésére. A papír használata sem elhanyagolható: 12 lap a norma, ez az a mennyiség a szabvány szerint, amit gond nélkül kell levinnie az öblítésnek.

A XIX. század valóban korszakalkotó nagy találmányával, a vízöblítés használatával kapcsolatos szokások igencsak eltérőek lehetnek országonként és földrészenként. A takarékosságra nem sokat ügyelő észak-amerikaiaknál például legalább 14 liter tiszta víz öblíti le - nagy erővel és harsogva - a WC-csészét. Kétségtelen előnye, hogy ezután lényegében nem marad munka a kefének, viszont a túl gyors és erős áramlás kicsaphat. A bizonyos testi hangokra kényes japánoknál éppen ellenkezőleg, igen halk vízáramlást kell létrehozni, ami különösen a náluk szokásos papírvékony falak miatt komoly technikai megoldásokat igényel.

Egyébként a víz mennyisége külön figyelmet érdemel. A múlt század második felében ráébredt a világ, hogy a szennyezések, hulladékok eltávolítása és feldolgozása jelentős energiát igényel, miközben a természeti források végesek. Ekkor találták ki a takarékos vízöblítést. Ma már Magyarországon is egyre több helyen működnek takarékos öblítők, amelyekkel szabályozni lehet a felhasznált víz mennyiségét. De a földi létben nemigen adódik százszázalékos siker. A víztakarékosságnak az lett az eredménye, hogy sűrűbb a szennylé, ami a tisztítóművekben okoz komoly problémákat.

És persze a vécékbe is betört a csúcstechnika. Az elektronikai eszközöket imádó japánoknál a már említett csendes vízáramon kívül a fülkében elhelyezett, egész kis műszerfallal, billentyűzettel ellátott, hanghercegnőnek becézett készülék nemcsak a titkolni vágyott zajokat fedi el a használó által kiválasztott muzsikával, hanem a karimát is felmelegíti, leöblíti a hátsó felet, majd meg is szárítja azt. Sőt, még olyan berendezést is felszerelnek, amellyel a fülkében ülő személy egészségügyi ellenőrzésekre is kihasználhatja az idejét. A készülék nemcsak a vérnyomását méri az ott-tartózkodás alatt, hanem automatikusan vizeletet is gyűjt, és tüstént elvégzi azon a szükséges vizsgálatokat is.

Hasznos, bár nyilván nem olcsó megoldás, de mi ez a Hongkongban bemutatott, tiszta aranyból készült, 3 millió dollárt érő vécéhez képest! Ámbár elgondolkoztató az óriási kontraszt. A világ lakosságának minimálisan negyven százalékát kitevő embertömegnek egyáltalán nincs vécéje. Kétségtelen viszont, hogy nekik legalább nem kell vesződniük szigorú szabványok betartásával.

Idő és helytakarékos utcai piszoár: csak a kocsmák esti nyitvatartására tűnik elő a föld alól, hajnalban visszasüllyed

A vécépapír története

1391:

"A király öröme" - WC papírt a Kínai Császár rendelt először ágynemű nagyságú 2x3 láb méretben (1 láb = 30,48 cm).


1596:

"Royal Flush" (Királyi Áradat) - Az első öblítéses WC-t Sir John Harington, I. Erzsébet királynő keresztfia találta fel (ezt az érdemet azonban gyakran tulajdonítják egy Thomas Crapper nevű brit vízvezeték szerelőnek).


1857:

"Minden lap az én nevemet viselje!" - Joseph C. Gayetty New York-i vállalkozó gyártotta az első csomag elő-nedvesített fürdőszobai kendőt "gyógyászati papír" néven, 500-as kiszerelésben 50 centért. Gayetty rendkívül büszke volt arra az újítására, hogy az ő neve volt először minden egyes lapra nyomtatva.


1861-1904:

"Thomas Crapper újításai" - A brit vízvezeték szerelő: Thomas Crapper egy számos csatorna hálózattal összefüggésben lévő szabadalommal forradalmasította az illemhelyeket.


1872:

"Kimberly csatlakozik Clark-hoz" - Charles Benjamin Clark - egy 28 éves polgárháborús veterán - és John A. Kimberly összefogtak és megépítették Wisconsinban első papírüzemüket.


1890:

"És a tekercs gurul tovább" - A Scott Paper nevű vállalat újítása a tekercses WC-papír. A papírgyárat azonban zavarta, hogy egy ilyen "illetlen" dologgal kapcsolatba hozhatják nevüket, így nem járultak hozzá annak termékre nyomtatásához. Ezért hordozza a WC-papír a közvetítők nevét, melynek következményeképpen a századfordulón a New York-i Waldorf Hotel vált a WC papír üzletág piacvezetőjévé.


1916:

"A gázmaszktól az egészségügyi betétig" - Az I. világháború idején a Kimberly-Clark egy forradalmian új termék bevezetésébe kezdett. Ez a termék a Cellucotton, - amely egy speciális vattabéléses papír - alkalmas volt szűrőnek a gázmaszkokban illetve a kötésekben. A nővérek pedig egészségügyi tamponként kezdték használni. A "Cellucotton" neve "Cellu-Naps"-re majd később "Kotex"-re változott.


1920:

"A papír zsebkendő" - A Kimberley-Clark bevezette a Kleenex papír zsebkendőt. Kilenc évvel később ezt a terméket már a szabadalmaztatott "Pop-Up" adagoló dobozban hozták forgalomba.


1925:

"Nagyszerű Scott!" - 1925-re a Scott elismerten a világ legnagyobb WC-papír gyártó vállalata lett, amelyet a Kimberly-Clark 1995-ben megvásárolt.


1928:

"Charmingtól Charminig" - A Hoberg papírgyár bemutatja Charmin nevű termékét. A logó, egy női fej drágakőből, amely az aktuális női divatot képviselte. A női alkalmazottak a csomagolást "charming"-nek azaz bájosnak találták ebből született a termék márkaneve.


1932:

"A világválság legyőzése" - A világválság okozta keresletcsökkenést a Charmin a 4 tekercses kiszerelés bevezetésével próbálta enyhíteni.


1942:

"Egy finom világ" - A St. Andrew's papírüzem Angliában bevezeti a 2 rétegű WC-papírt.


1944:

"Hazafias cselekedet"- Az Egyesült Államokkal szembeni elkötelezettségét bizonyítandó a Kimberly-Clark megalapította az "E" díjat, amelyet a II. világháborúban szolgáló katonák ellátásában résztvevő, kiemelkedő kereskedelmi szolgáltatást nyújtó cégeknek ítéltek oda.


1964:

"Mr. Whipple piachódítása" - Mr. Whipple figurája több mint 20 éve tűnt fel a televízióban, rádióban, és a nyomtatott sajtóban. A valódi George Whipple annak a Benton & Bowles reklámügynökségnek volt az elnöke, amely a Charmin WC-papír kampányát készítette. A Procter&Gamble jelképes 1 dollárért vásárolta meg Mr. Whiple nevét a reklámhoz, amely olyan átütő sikernek bizonyult, hogy még az ismert humorista, Dick Wilson is kifigurázta. Ennek a népszerűségnek köszönhetően lett a Charmin Amerika vezető WC-papír márkája, és nőtt Wilson fizetése évi 300.000 dollárra (később a Procter&Gamble életjáradékot ajánlott neki).Í
 

1973:

"A Johnny Carson keltette pánik" - Johnny Carson ártatlan viccelődése miszerint WC-papír hiány alakulhat ki az Államokban, valóságos pánikot indított el. Az emberek megrohamozták az üzleteket és felvásárolták a meglévő készleteket. Carson másnap elnézést kért az okozott kellemetlenségekért és visszaadta mandátumát.
 

1991:

"Álcázás" - Az amerikai hadsereg WC-papírt használt harckocsijainak álcázására Szaúd-Arábiában az Öböl Háború ideje alatt.
 

1995:

"A nagy WC-papír csíny" - Egy philadelphiai kisváros tisztviselői 34.000 dollár értékben WC-papírt loptak el az Eagles baseball csapat stadionjából. A megbízó: Ricardo Jefferson lebukott. A város szóvivője Tony Radwanski így kommentálta az esetet: "Valójában nem tudjuk mióta folytak a lopások, mi csak egy 10 hónapos periódust vizsgáltunk 1994 októbere és 1995 augusztusa között. De emberek! Legalább a stadionunk tiszta!"


1995:

"Fúzió" - A Kimberly-Clark és a Scott Paper egyesült. Egy évvel később a bevétel több mint 1,34 billió dollár lett, úgy, hogy ez az összeg nem tartalmazza a Cottonelle, a második legnépszerűbb WC-papír eladási adatait.


1999:

"Papír nélküli WC" - Japán kutatók feltalálták a WC-papír nélküli WC-t. A berendezés mossa, öblíti és egy fűtő elem segítségével szárazra fújja a felhasználó hátsó fertályát.


2000:

"Fürdőszobai Szokások" - A Kimberly-Clark marketing felmérése szerint a nők több WC-papírt használnak, mint a férfiak. 

Milliókat öl meg a fertőzés

Százezer új WC kellene naponta

A szegényebb országokban a mellékhelyiségek hiánya katasztrofális higiéniai következményekkel jár, és nagyban hozzájárul egyes fertőző betegségek terjedéséhez. A vízszennyezések miatt évente 1,8 millió ember hal meg, kilencven százaléka öt év alatti gyerek.

Az ENSZ 2000-ben elfogadott millenniumi fejlesztési céljainak egyike: megfelelő higiéniai körülményeket biztosítani 1,75 milliárd embernek 2015-ig. A cél elérése érdekében naponta legalább 95 ezer WC-t kellene létesíteni - jelentette a greenfo.hu a stockholmi környezetvédelmi intézet (SEI) adataira hivatkozva. A 114 oldalas, napokkal ezelőtt megjelent svéd tanulmány szerint a legnagyobb erőfeszítésre Indiában lesz szükség, ahol 600 millió, főként vidéken élő lakos számára kell megteremteni a megfelelő körülményeket. Kínában 400 millió, főként városias területeken élő lakos igényli ugyanezt. Fekete-Afrikában 350 millió vidéki és városi lakos számít ugyanerre. A világ többi részén további 400 millió ember vár hasonló fejlesztésre. A stockholmi Water Week konferencia szakértői szerint a vizeletet a széklettől elválasztó és a trágyázásra való felhasználást lehetővé tevő berendezés- száraz vécé - sokkal megfelelőbb lenne a vízöblítéses vécéknél. Az utóbbiak jóval kényelmesebbek ugyan, de drágábbak és környezetszennyezőbbek- mivel túl sok vizet használnak.

Egy ember évente 400-500 liter vizeletet és 50 liter székletet állít elő, amit 15 ezer liter vízzel öblít le a SEI számításai szerint. A jelenleg alkalmazott higiéniai berendezések a szegényebb országokban nem elérhetők az emberek többsége számára. A megoldást a száraz vécé jelenthetné. A berendezés külön rekesszel rendelkezik a folyékony és a szilárd melléktermékek tárolására. A széklet hamu, homok vagy mész felhasználásával dehidrálható, majd trágyázási céllal komposztálható. Ilyen berendezéseket használnak Vietnamban, Kínban, Guatemalában, Mexikóban, de még olyan fejlett országokban is mint a skandináv országok, illetve Németország és Svájc. Az ökovécét azonban meglehetősen nehéz elfogadtatni az emberekkel. Sokkal többet kell foglalkozni vele, minta vízöblítésessel mivel használat után lebomlást elősegítő anyagot kell beledobni, illetve a tartályait rendszeresen üríteni kell. Svédországban ennek ellenére elterjedtek az üdülőkben és hétvégi házakban, de még ökológiai szempontok figyelembevételével fejlesztett városias területeken is. A fejlett világ túlnyomó részében azonban nehezen tudatosíthatók a jelenleg alkalmazott megoldás hiányosságai, illetve az ezzel járó előnyök.

Forrás: Népszabadság, 2005.szeptember 12.

A vécé világnapja

A dialektikus matéria

A vécé világnapjának kinevezett november 19-én itt az alkalom áttekinteni, milyen sokat változott az emberiség viszonya saját - sokszor a maitól teljesen eltérően kezelt - salakanyagához.

"Légy a mi toalettnagykövetünk!" - biztatta a világ erre fogékony részét minapi sajtóközleményében a szingapúri székhelyű Vécé Világszervezet (World Toilet Organization). A felhíváshoz mellé¬kelt tízpontos, elsősorban a nyilvános illemhelyek használatának mikéntjére vonatkozó etikett jól jelezte a kérdéskörben ma jelentkező új szemléleti irányokat. A higiénés vagy a víztakarékossági elvárásokon túl ugyanis immár arra is született felszólítás, hogy a témában megnyilvánulni kívánók "ne legyenek restek tanácsokat adni az üzemeltetőknek, miként tehetnék még vidámabbá és felhasználóbarátabbá a mellékhelyiségeket". (Amit egy "vécécsúcsként" hirdetett, jelenleg is zajló pekingi szakmai konferencia részt vevői rögtön ellenőrizni is tudtak, mivel a program szerint egész délutános látogatást tettek az olimpiára készülő kínai főváros állítólag igencsak felfejlesztett közvécéiben.) A közfigyelmet magának főként Ázsiában és az USA-ban kivívó világszervezet léte egyúttal azt is jelzi, milyen nagy mértékben van átalakulóban az emberiség viszonya ezen, a többség által a szocializálódás során az undorító kategóriába sorolt s ezért is kvázi tabuként kezelt kérdéskörhöz.

A kultúrtörténészek szerint mindenesetre érdekes, hogy bár az ürítés kultúrája a civilizáció előrehaladtával sokat változott, egyes több ezer évvel ezelőtti szokások igencsak hasonlatosak a ma elfogadottakhoz. Már az ószövetség (Mózes 5. könyvében) felszólította a zsidó harcosokat, hogy ha úgy adódik, sátruk mellett ássanak gödröt, amit aztán dolguk végeztével temessenek is be. De a régészek maradandóbb, működési elvükben a mai - közkeletű nevén pottyantósnak nevezett - árnyékszékekhez hasonló, ám azoknál sokszor szofisztikáltabb kivitelű (akár márványból készült) köz- és magánillemhelyekre is bukkantak, például az ókori Mezopotámiában, az Indus völgyében vagy Krétán, a nagyjából 3500 évvel ezelőtt épült knósszoszi palotában, de Egyiptomban, valamint a Római Birodalom területén is. Kultúrtörténészek szerint egyébként már az ókorban megfigyelhető volt a "székletkezelés" szinte a mai napig meglévő kétarcúsága: míg a nagy területen gazdálkodó népek trágyázás céljára összegyűjtötték, a folyóvölgyekben élők a vizekbe juttatták ürüléküket. A közismerten fejlett csatornahálózatot kiépítő rómaiak illemhelyeit például sok helyen az ülések alatt átfolyatott víz tartotta tisztán, a 79-től két éven át uralkodó Vespasianus császár pedig már meg is adóztatta az első közterületi illemhelyeket.

Mindezen alkalmatosságok használata azonban számos ponton különbözött a ma megszokott változatokétól. Például abban, hogy az ókorban - de még utána is jó ideig - nem különítették el a férfiakat és a nőket. A Római Birodalom egykori területén feltártak számos, U alakú padon sorba rendezett, egyszerre akár több tucat - egymástól el nem választott - ember szükségletét kiszolgáló köztoalettet.

A mai értelemben vett szemérmességnek ez a fajta hiánya még évszázadokig jellemző maradt. Másfajta normák vonatkoztak az ürülék elhelyezésére is: a le és kirakóhely ugyanis sokáig korlátlanul a közterület volt. Bindeswar Pathak A nyilvános vécék története című, interneten is elérhető tanulmánya szerint azonban a népsűrűség növekedése, de különösen a városok terebélyesedése és a fenti szokások nyomán az emberi lakhelyeket szó szerint elborító ürüléktömeg végül oly mértékben rontotta az ott élők komfortérzetét, hogy megszülettek az első szabályozási kísérletek. Egyes adatok szerint Münchenben már a 14. század vége felé pénzbüntetés sújtotta az utcára rondítókat, illetve azokat, akik nem hordták ürüléküket a közeli folyóvizekbe. A legtöbb (toalett)történész - köztük a francia Dominique Laporte néhány éve megjelent, A szar története (Histoire de la merde) című szakmunkájában - mégis későbbre, 1539-re teszi a mentalitás ált alános változásának kezdetét. Franciaországban (mindenekelőtt Párizsban) ugyanis ekkor mondatott ki, hogy mindenki felelős a saját piszkáért, egyben ekkortól tettek kőtelezővé a házi pöcegödrök létesítését. A történész szerint - ha nem is egyik napról a másikra, de - jórészt ez a köztisztasági rendelet állt az ilyesfajta szükségletek végzését utóbb teljesen az intim szféraiba utaló változások hátterében.

Jellemző a gondolkodás és a szokások átalakulásának nehézkességére, hogy a mai, angolnak mondott, vízöblítéses vécé ősét 1596-ban feltaláló Sir John Harington - nem mellesleg I. Erzsébet királynő keresztfia - annak idején a korabeli értetlenkedők gúnyolódásainak állandó céltáblája volt: csaknem két évszázadra el is ment a kedv vécéjének alkalmazásától. Az e téren is elhatalmasodó szemérmesség mégis oly mértékben megelőzte a technikai fejlődést, hogy kultúrtörténeti írások megemlékeznek olyan, 18. század eleji élelmes skóciai polgárokról, akik csekély összeg fejében mindent beborítani képes köpönyegeket és kübliket adtak bérbe a sürgőssé vált dolgukat közterületen, de mégis mások előtt rejtve elvégezni kényszerülőknek. Az pedig valóságos áttörés volt, amikor 1739-ben Párizsban egy csapszék tulajdonosa először terelte külön-külön mellékhelyiségekbe férfi és női vendégeit.

A folyamat kiteljesedéséhez utóbb már csak olyan technikai lelemények kellettek, mint a brit Alexander Cumming 1775-ös találmánya, amely akként tökéletesítette az egykor oly értetlenkedve fogadott ősvécét, hogy egy S hajlítású csőtoldalékkal elkerülhetővé tette a szagok visszaáramlását. Az újítás térhódításához persze kellett még a - 19. században elterjedt - csatornahálózat is.

Korántse higgyük azonban, hogy az angol vécé megjelenésével minden e téren létező szorító szükség egyszersmind kielégítést nyert. Egyrészt mert a Földűn ma élő lakosok harmada állítólag még a latrinafokozatig sem jutott el, de legalább ekkora probléma, hogy a legmodernebb módon székelők a korszerűségért és a higiéniáért egyre ijesztőbb méretű vízpocsékolással fizetnek. Arról nem is szólva, hogy újabban már a vécékultúra keltette kvázi civilizációs ártalmakról is egyre több szó esik. Például az ázsiai társadalmakban, ahol nagy hagyománya van az ürülék hasznosításának (Kínában csak 1980 óta használnak több műtrágyát, mint emberi ürüléket), és ezért ott még ma is egészen más elvárás tapasztalható az "anyag" kezelésével szemben, mint olyan tájakon, ahol a nevelés programozta undor a mielőbbi és mind nyomtalanabb eltüntetést célozza. Így aztán bőségesen van terük a feltalálóknak és újítóknak, hogy akár az ürüléket komposztáló szárazvécéket tervezzenek, netán tökéletesítsék a végterméket még érzékelhetetlenebbé tevő, úgynevezett mélyöblítéses típusokat.

Az e téren is a legfejlettebb technológiát Felmutatni képes államokban ezzel egyidejűleg érdekes lélektani momentrunokra is fel leltet figyelni. Egyesült államokbeli központtal például világszervezetet alapítottak azok, akiket a nyilvános illemhelyeken a mások jelenléte miatti zavar akár teljesen le is blokkol. Az orvosi műszóval paruresisnek nevezett - az USA lakosságának például becslések szerint 7 százalékát érintő - tünetegyüttes kapcsán éppen ezért nem kevés tanulmány szerzője foglalkozik e problémával és építészeti úton való megoldásaival.

Különös eredményeket produkált - például Japánban - a toalettekbe is bemerészkedő high tech. A világ állítólag legkifinomultabb illemhelyeit kifejlesztő országban ugyanis sok helyen már (az elmúlt évtizedekben kifejlesztett) deszkamelegítő fűtőszál, állítható hőmérsékletű vizet szolgáltató automatikus bidé és szárító, a kényelmet fokozó könyöklők, valamint a mozgáskorlátozottak felemelkedését segítő hidraulikus emelős ülőkék, de akár a vizelet összetételét elemző rendszerek teszik - elvileg - gondtalanabbá a biológiai Funkció beteljesülését. Ám vannak, akiknek ez sem volt elég. Az ultramodern berendezések tervezőinek újabban állítólag már arra is tekintettel kell lenniük, hogy kiderült: a japán nőket különösen feszélyezi saját vizeletük csobogása, és ezért sokan közülük folyamatosan lehúzva tartják a vécét ottlétük alatt. Egy nemrég bevezetett újítás nyomán azonban a vécé használója hangszórókból érkező vízöblítéshang bekapcsolásával is képes egyszerre spórolni a vízzel és mérsékelni saját bontakozó gátlásait.

ILLÉNYI BALÁZS

Fajanszcsászárok

Ági mama a Fecske-terasz vendégeinek is kedvence

Bécsben olyan illemhely is akad, ahol a száj alakú piszoárok társaságában zongorista muzsikál. Ha nálunk hasonlóra nem bukkant is az első országos illemhelyteszt álruhás ellenőre, rálelt helyette Ági mamára. Ő vehette át tegnap a verseny közönségdíját.

Centermenedzser úr, Ági mama, Sukari Imád: a nyertesek - mutat diszkréten a díjátadó háziasszonya a mai Magyarország toalett-guruira. Az ország legjobb vécéjének kijáró cím átadásához minden együtt van. Fehér liliommal meghintett hokedlik, a kilenc hónapos országjárás állomásait megörökítő fényképekből rögtönzött budikiállítás és nem utolsósorban a hely szelleme is adott. Igaz, az már csak a múltból kísért: öt éve már, hogy kávézóvá lépett elő az Arany János utca egykori nyilvános vécéje.

A pottyantós típusú márvány illemhelyet az ókoriak találták fel, a knósszoszi palotában székelő Minosz király is büszkélkedett vele - vág bele a vécékultúra nagy ívű történelmébe Tövisháti Ferenc higiénikus. És megállíthatatlanul érkeznek a szakág húzónevei: John Harington - aki I. Erzsébet királynő keresztfiaként 1596-ban feltalálta a vízöblítéses vécé ősét -, Alexander Cumming, aki majd kétszáz évvel később S alakú cső betoldásával akadályozta meg a kellemetlen szagok terjengését.

Valami azonban náluk is sokkal jobban izgat minket: ki az a hanyag eleganciájú férfi, Sukari Imád, aki Ági mama oldalában feszeng. Mielőtt fény derülne a turpisságra, hangulatfokozóként végtermék-monológot produkál Litkai Gergely humorista. A közönség - a budi-kerekasztal lovagjai - csillogó szemmel "követik" a tabuk világába. Litkai először is tudományos precizitással kategorizálja a medencébe vizelők táborát: az ürítés idején feltűnően körbefürkésző rókamangusztákat, a megkönnyebbülést lassuló karcsapással és enyhe mosollyal nyugtázó hévízi nyugdíjasokat és a sunyin lebukókat. A szibériai vécé, osztja meg irkutszki kalandját, két botból áll: egyikre támaszkodsz, a másikkal a farkasokat kergeted.

Végre jöhet a nagy pillanat. Előkerülnek a gravírozott üvegplakettek: rajtuk a vécéajtókról jól ismert, férfi-nő ikonokkal.

A különdíjat a szegedi MÁV-állomás főura, Sukari Imád helyiségüzemeltető veheti át, az első díjat a nyakkendős, karót nyelt úriember, a győri bevásárlóközpont illemhely-organizátora, de mindenkit lemos a mondókájával a közönségdíjat elnyerő Ági mama. A fővárosi éjszaka toalett-tündére. Ötcsillagos illemhelyisége a bulizó fiatalok Mekkája: a letört cipősarokkal érkezőknek pillanatragasztót kínál, a szakadt nejlonharisnya helyébe újat ad, a borfoltos inget tisztára cseréli. De akad nála tangabetét, óvszer a létező összes méretben, csókvárományosoknak fogkefe, fejfájósoknak pirula.

Kérlek, ne dobd bele a rágót a vécébe, mert utána rossz ízű lesz - idézi Ági mama tizennégy nyelven olvasható feliratát, majd kaján vigyorral szakmai titokba avat. A folyamatosan takarító, hatgyerekes szupernagyi azért járhat-kelhet nagy nyugalommal a férfivécékben is, mert egy mesésen kidolgozott testű - mellesleg három hímtaggal rendelkező - Adonisz fényképét akasztotta a falra és kiírta: "Ha nem ilyen vagy, oda sem nézek".

És még közel sincs vége: Ági mama fotósokkal időpontot egyeztet, tárgyilagos hangon örömködik az újságíróknak a MÁV-képviselő, egy félreeső sarokban pedig Imád nyilatkozik. A palesztin származású, Kuvaitban felnőtt férfiról kiderül, gyógyszerészhallgatónak érkezett a SOTE-ra, majd az Öböl-háború idején kitessékelték családját Kuvaitból. A földönfutóvá vált szülőknek nem futotta többet a 4500 dolláros tandíjra.

Így lett fiukból a szegedi vécébiznisz császára.

Szablyár Eszter
Forrás: Népszabadság, 2008. január 25.

Rendkívüli ülések

A kevéssé tiszteletteljes utókor olykor-olykor veszi magának a bátorságot, és beszámol az akár legnagyobbnak tartott elődök és a félreeső helyek közötti - nemegyszer inspiratív - kapcsolatról is. Ez történt az 1517-ben kezdődő német reformáció atyjával, Luther Mártonnal is, akivel kapcsolatban éppen a közelmúltban röppentették világgá a hírt: régészek feltárták a jeles férfiú wittenbergi kertjében egykor működtetett, immár történelmi árnyékszéket. A kultúrtörténet már korábban feljegyezte Lutherről, hogy erősen székrekedéses volt. Az ezzel kapcsolatos kényszerűen hosszas foglalatosságok közben született a még a maga korában vihart, majd mélyreható történelmi változásokat beindító reformer alapgondolat: az üdvözülés a személyes hittől függ - tárta fel az állítólagos kendőzetlen igazságot a BBC-nek nyilatkozó Martin Treu wittenbergi teológus és Luther-kutató.

Kár lenne első hallásra megbotránkozni a megvilágosodás pillanatának eme esetleg méltatlannak tartott körülményeiről értesülve. "Aki ezt teszi, tagadja azt a tényt, rogy az érzelmi és spirituális élmények valódiságához hozzátartozik a test és a lélek teljes részvétele" - próbálja emészthetővé tenni a tabu és az emelkedettség kétségtelenül szokatlan, ám tényszerű párosát Erik H. Erikson német pszichoanalitikus is "A fiatal Luther" című, 1958-ban kiadott könyvében.

Werner Pieper, a tabutémák könyvkiadójaként ismertté lett német szerző több monográfia alapján tette ama kijelentését, miszerint Wolfgang Amadeus Mozart sem pusztán futóvendég volt a korabeli árnyékszékeken, egyes kisebb - például manapság csak cenzúrázott szöveggel előadott - kórusművekhez is kaphatott ott ihletet. Pieper egyébként a Kakadémia - Az emberi ürülék kultúrtörténete című, hét évvel ezelőtt magyarul is megjelent könyvében leveleket is közöl, amelyekből az érződik, hogy Mozart feszélyezettség nélkül számolt be e témáról például unokahúgának, Maria Anna Theklának. Az meg már csupán - nem is teljesen idetartozó - orvostörténeti adalék-újdonság, amit Petra Haimhausen müncheni orvos szakíró Emésztési zavarok, mítosz és tudomány határán című, három évvel ezelőtt írt cikkében állít, miszerint a 35 éves korában elhunyt komponistazseni halálát egy igen agresszív hashajtó okozta volna.

De másfajta intellektuális tevékenységet is támogathatott a megkerülhetetlen toalett. XIV. Lajos francia király például részben hashajtókúráinak köszönhetően állítólag nemegyszer az államügyeket is bilivel felszerelt, bársonnyal párnázott "trónusról" intézte. Sőt tanácsának tagjait is ilyen székekre ültette, hogy fontos ügyek megbeszélésekor ne kelljen időt vesztegetniük a kimenetelre - olvasható Magyar László András orvos történész Vécétörténet című, négy évvel ezelőtt megjelent tanulmányában.

Csoda-e hát, ha szabadosabb korunkban is találunk a kérdésben alkotó módon elmélyedő intellektusokat. Az egyik legismertebb a négy évvel ezelőtt elhunyt osztrák Friedensreich Hundertwasser, egyéni látásmódú osztrák festő és építész volt. Ő - mint bevallotta - nem csupán inspirációt kapott a félreeső helyeken, hanem tervezett is különleges, tarka mintás változatokat. Sőt tanulmányt írt a kérdésről, felszólítva benne a téma emancipálására. "Ugyanannyi szeretetet, ugyanannyi időt, ugyanannyi gondoskodást kell fordítanunk arra, ami hátul kijön, mint arra, ami elől bemegy. Ugyanaz a ceremónia illeti meg, mint az étkezést" - okította például a kérdéshez való szerinte helyes hozzáülésre a ma emberét az illedelmesen leginkább A szent sár címmel fordítható, 1979-ben írt versében.

SINDELYES DÓRA
Forrás: HVG 2004. november 20, XXVI. évfolyam, 47. szám